Lobogjon a fukszia, a neon és a zöld,
Ámulva bámul e merész csodán a föld.
Nem köti szabály a rakoncátlan fürtöt,
Mely a szürke napokba vad lázadást öntött.
Ó, ti neonfényű, bátor, büszke lángok,
Kikkel új színt kaptak a megkopott világok!
A hajnalpír pinkje, s a mély óceán kékje,
Úgy feszül a fejre, mint az égbolt éke.
Nem számít a kor, sem a suttogó tömeg,
Ha a smaragdzöld tresszeken megcsillan a fény,
Minden tincs egy himnusz, egy belső üzenet:
Hogy élni csak szabadon, büszkén érdemes,
Ahol a stílus merész, s a szín végtelen,
S a frizura maga a festett költemény.
